Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#demokratikus értékek

Serdült Viktória Itthon

Brüsszel eljárást indított Lengyelország ellen, és ez mindent megváltoztathat Magyarország számára is

Soha nem került még tagállam az Európai Bíróság elé csak azért, mert egy nemzeti jogszabálya megsérti az unió alapvető értékeit. Most mégis ez történhet Lengyelországgal az orosz befolyást vizsgáló törvény miatt. Úgy tűnik, az Európai Bizottság egyre bátrabban nyúl a demokráciát védő eszközökhöz, ha pedig a kereset megállja a helyét, az történelmi jelentőségű lehet az unió alapszerződése ellen vétő, renitens tagállamokra nézve.

hvg.hu Itthon

Scheppele: Orbán rendőrállamot épít, a menekültválság csak apropó

A Magyarországon készülő válsághelyzet nemcsak a menekültek, hanem a magyar állampolgárok szabadságjogainak korlátozására is felhatalmazza az erőszakszervezeteket. A Princeton Egyetem szociológus professzora szerint az orbáni rendőrállam szisztematikus kiépítését igazolja az is, hogy a kormány arcképes adatbázist készül építeni a magyar állampolgároktól, és könnyen lehallgathatóvá teszi magánbeszélgetéseiket. Kim Lane Scheppele a Politicóra készített elemzésében arra sürgeti az uniós döntéshozókat, hogy fosszák meg Magyarországot szavazati jogától.

hvg.hu Karrier

Mérni lehet a demokratikus értékeket a munkahelyeken

A hazai vállalatoknál is mérni lehet a jövőben a demokratikus értékeket, miután magyar taggal bővült az amerikai WorldBlu tanácsadói hálózata. A 2007 óta működő, több mint 60 országot tömörítő szervezet küldetése, hogy minél több munkahely működjön demokratikus elvek szerint világszerte.

Mit adott nekünk az Árfigyelő? Valóban annyit spóroltunk a kormány briliáns ötletén?

Mit adott nekünk az Árfigyelő? Valóban annyit spóroltunk a kormány briliáns ötletén?

Videón is megnézheti David Pressman bejelentését a Rogán Antal elleni szankcióról

Videón is megnézheti David Pressman bejelentését a Rogán Antal elleni szankcióról

Gombával mérgező nagymamával, fesztiváldíjas kutyával és a világ első színész celebjével jön a Frankofón Filmnapok

Gombával mérgező nagymamával, fesztiváldíjas kutyával és a világ első színész celebjével jön a Frankofón Filmnapok

A második meccsén sem nyert a Fradi Robbie Keane-nel

A második meccsén sem nyert a Fradi Robbie Keane-nel

Meseszép gólt készített elő Kerkez Milos – videó

Meseszép gólt készített elő Kerkez Milos – videó

Fico kikosarazta a NATO főtitkárát, nem találkozik vele, inkább elmegy az USA-ba

Fico kikosarazta a NATO főtitkárát, nem találkozik vele, inkább elmegy az USA-ba

25 milliárd dollárt fektetne a ChatGPT-t fejlesztő cégbe a Softbank az olcsó kínai MI tarolása ellenére is

25 milliárd dollárt fektetne a ChatGPT-t fejlesztő cégbe a Softbank az olcsó kínai MI tarolása ellenére is

Egy milliárdos emberkísérlete a Netflixen: a techvállalkozó, aki vagyonokat költ arra, hogy újra 18 éves legyen

Egy milliárdos emberkísérlete a Netflixen: a techvállalkozó, aki vagyonokat költ arra, hogy újra 18 éves legyen

Franciaország is tárgyal az ukrán nyersanyagokról

Franciaország is tárgyal az ukrán nyersanyagokról

A címlapról ajánljuk